2013. április 9., kedd

Magyarország, Jánosháza, Erdődy-Choron kastély, SzG3


Ahogy folytatgatom az osztrák vár és kastély vadászatomat, úgy kezd elszomorítani a magyar helyzet. Ott, bár vannak azért nem megfelelő állapotú várak és kastélyok, de a zömük nagyon szépen fel van újítva és ha nem is látogatható, de legalább kívülről szép. Sok esetben szálloda, vendéglő, vagy iskola lett, de ettől még szuper állapotban vannak. Nekünk, akiknek viszonylag kevés látnivalónk van, a még fellelhető kastélyaink igen jó bevételi források lehetnének, elsősorban az adott település hasznára. Jánosházán sincs semmi látnivaló, de nagy előnye, hogy a 8-as főút mellet található és egy rendesen felújított és felszerelt kastély (persze megfelelő reklámmal) jó idegenforgalmi cél lehetne. Persze tudom, hogy ehhez rengeteg pénz kellene, de talán valahol el kellene már kezdeni a kilábalást!
De most vissza a kastélyhoz.
"Természetesen" ezen is átment a szovjet hadsereg a megfelelő "eredménnyel". Kifosztották, lerabolták. Ez a kastély már a történelme során sem volt túl szerencsés, többször elhagyták, állapota leromlott. A szovjet dúlás után volt járványkórház, később óvoda és mezőgazdasági szakiskola is volt benne. Az emeleten kis múzeumot is kialakítottak. Vélhetően nem sok pénzt fordítottak rá, mert most bezárva, szemmel láthatóan nagyon rossz állapotban van. Segítség!!!!!!!!!

Vissza a főoldalra (katalógus)

Erdődy-Choron kastély, a bejárati kapu
Erdődy-Choron kastély, híd a kastélyhoz
 Erdődy-Choron kastély
 Erdődy-Choron kastély
 Erdődy-Choron kastély
 Erdődy-Choron kastély
Erdődy-Choron kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése