2013. június 24., hétfő

Magyarország, Iszkaszentgyörgy, Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély, SzG3



Ez egy olyan kastély, amit véletlenül nem nagyon lehet megtalálni. Székesfehérvár felől érdemes ide jönni. Ekkor végig kell menni a falun, majd balra látszik egy támfal lépcsővel (felette fenyves), itt kell megállni. A lépcsőn felsétálva úgy 100 m-re találjuk az egyik bejáratot. A kastély történetére most nem igazán térnék ki, a szokásos tulajdonosváltások sorozata itt is meg volt. Az utolsó tulajdonosok a Pappenheimek voltak. A II. VH után volt kórház és menekültszállás, majd tanácsi hivatal, BESZKÁRT üdülő, munkásszállás. Később itt kapott helyet a helyi rendőrőrs, egy vegyesbolt, gyógyszertár és a posta is, majd a művelődési ház, a könyvtár, a mozi és az általános iskola, valamint szolgálati és bérlakásokat is kialakítottak benne, tehát egy eléggé katyvasz volt az egész. Mára ezek zöme az enyészeté vált (pld nem tudom, hogy ide ki jött gyógyszerért?), az iskola működik még a neobarokk részben. Nekem a kastély sem tetszett az eléggé eklektikus (zagyva) kialakítása miatt, sajnos úgy keverednek a stílusok, hogy semmilyen szerves kapcsolat nincs közöttük.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
 Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)

Magyarország, Pákozd-Sukorói Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola, SzG3



Szinte minden héten elmentem az arborétum mellett, de hétfőnként zárva volt, péntekenként meg túl későn jártam erre. Ezen a hétvégén végre időben elindultam hazafelé és meg tudtam tekinteni. Igazából nem egy nagy szám, meg a kánikula legmelegebb napját is kifogtam, ezért nem is voltak sokan (egyedül voltam). Viszonylag könnyű idetalálni, a Pákozd és Sukoró közötti útról kell lekanyarodni a velencei tó felé. Jó az irányítás, könnyű odatalálni. Van nagy parkoló (most tök üres volt) de én a bejárat mellett parkoltam le, nem zavartam senkit. A belépő nem túl drága, 700 Ft/fő felnőtt részére. A bejárattól egy széles út vezet a bemutató épület felé, mellette a környékről származó kőzet-bemutató. A domb tetején kis bemutató épület, amely a helyi faunát mutatja be. Innen lehet elkanyarodni a kilátó felé, ahonnan igen szép a kilátás a Velencei tó felé. A dombról lefelé menve az átellenes oldalon juthatunk le a játszótér részhez. Ebben az a rossz, hogy a gyereket végig kell cipelni az arborétumon, hogy oda jusson, ez melegben elég macerás. Nekem az egész arborétum jellege furcsa, ugyan néhol ki van téve egy-egy fa neve táblán, de valahogy az egész nem hasonlít az általam ismert arborétumokhoz. Olyan, mintha egy meglévő erdőt kerítettek volna be. 
Ha az arborétum lejáratánál tovább megyünk a Velencei tó felé, balra található a Don kanyar emlékkápolna.

Vissza a főoldalra (katalógus)

  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum
  Pákozd-Sukorói Arborétum, a kilátó
  Pákozd-Sukorói Arborétum, kilátás a Velencei tóra
 Pákozd-Sukorói Arborétum, kilátás a Velencei tóra
 Pákozd-Sukorói Arborétum
 Pákozd-Sukorói Arborétum
 Pákozd-Sukorói Arborétum
 Pákozd-Sukorói Arborétum
 Pákozd-Sukorói Arborétum
 Pákozd-Sukorói Arborétum
a Don kanyar emlékkápolna

Vissza a főoldalra (katalógus)

2013. június 1., szombat

Magyarország, Szarvaskend, Sibrik kúria, SzG3



Szarvaskend Körmendtől nem messze (talán 7-8 km-re) fekszik az Őrség és a Vasi hegyhát találkozásánál. Tulajdonképpen az egyetlen látnivalója a Sibrik kúria, amely klasszicista stílusban épült. Jelenleg iskola és óvoda működik benne. A kastély körül van egy kis park is. A Google térképen még látszik egy kettős fasor (tűlevelű-ezt a fazonjából meg lehetett állapítani), de amikor ott voltam ezt már valamilyen ok miatt kivágták. Ahogy a hulladékot néztem lehetett akár egy hamisciprus vagy valami tuja féle a fasor.

A falu nevét Kond vezér nevéből eredeztetik és mivel a totemállata a szarvas volt, így lett a község neve Szarvaskend, némi torzulással.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Sibrik kúria
  a Sibrik kúria
  a Sibrik kúria
  a Sibrik kúria
  a Sibrik kúria
  a Sibrik kúria
 a Sibrik kúria parkja

Vissza a főoldalra (katalógus)