2014. február 25., kedd

Magyarország, Budapest, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Füvészkertje, SzG3


Nemrég ezen a környéken jártam és mivel némileg napos volt az idő, gondoltam megnézem a Füvészkertet, mert igen régen jártam erre. Viszonylag könnyen el lehet érni, főleg a 3-as metró Klinikák állomása van közel, így mindenkinek ajánlom a helyet. Igen pici a Füvészkert, így javaslom, ne sokat várjunk tőle. Így télen elsősorban az üvegházakat és a Palmáriumot érdemes meglátogatni. A Füvészkert sorsa igen hányattatott, ezt néhány szóval érdemes áttekinteni:
Eredetileg az Egyetem Orvosi kara Nagyszombaton alakult meg, így itt alapították meg az első füvészkertet is 1771-ben, elsősorban oktatási célból. Miután 1777-ben az Egyetem Budára költözött, jött a Füvészkert is. Először a mai Krisztina tér környékén folytatta a működését, később, 1782 után a volt Ferencesek kolostorkertjének a helyére költöztek, ez a mai Kossuth Lajos utca és a Reáltanoda utca között volt. Itt sem maradhattak nyugodtan, mivel József nádor támogatásával az Egyetem 1847-ben megveszi a Festetics család Józsefvárosi ingatlanát (10 ha, érdemes ezt a számot megjegyezni) és ez lett a végleges helyük. Sokáig lehetne folytatni a kialakult problémák folytatását, de szerintem a legsúlyosabb csapás az volt, hogy a Klinikák épületei sorra a Füvészkert területén kezdtek felépülni, így a végére 3 ha terület maradt az eredeti 10 ha-ból. 1945 után is elég nehezen tért magához a Füvészkert, az úgy nagyjából az 50-es évek végére sikerült. 1984-ben volt egy jelentős fejlesztés, ekkor új üvegházak épültek az elavult régiek helyén. Jelenleg viszonylag jó állapotban van a kert, de természetesen azért itt-ott ráférne egy kis felújítás. Amit hiányoltam az az, hogy a nevezetes óriás tündér rózsáknak még a nyomát sem találtam, pedig ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt mintha még láttam volna ezeket. Még meg kell említeni, hogy itt forgatták a Pál utcai fiúk film egyes jeleneteit, ez igen jót tett a kert image-nek. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy Budapestnek, mint világvárosnak igencsak elkelne egy ennél nagyobb és szélesebb spektrumú botanikus kert.
1. kiegészítés:
Sakura ünnep a Füvészkertben: Idén végre volt időm és el tudtam menni a családommal megnézni a Sakura ünnepet. Alapvetően arra épült a programsor, hogy van a Füvészkertben egy (legalább is én csak egyet láttam) japán cseresznyefa és annak most van a virágzási ideje. Azt tudjuk, hogy Japánban ez nagy ünnep és sok szertartás tartozik hozzá, valami ebből próbáltak átvenni. Szerencsére az idő volt, a nép is jól érezte magát, viszont a programok eléggé lagymatagok voltak (harci bemutatók: kard, íjászat, nekem nagyon amatőrnek tűnt az egész). Hiányzott a japános feszesség. Ezzel együtt jó volt kijönni, mivel kezdett virágba borulni a Füvészkert és az idő is tényleg jó volt. Végre a melegházak is nyitva voltak, így meg lehetett csodálni a szép trópusi virágokat is. (a Sakura ünnepen készített összes fotó megtekinthető a Fotóalbumban!
A 2019. 05-i látogatás Fotóalbuma.

Vissza a főoldalra (katalógus)


a Füvészkert bejárata

a Füvészkert térképe
a Füvészkert
a Füvészkert

a Füvészkert
a Füvészkert
a Füvészkert
a Füvészkert
a Füvészkert
 a Füvészkert
 a Füvészkert
a Füvészkert

1. kiegészítés: Sakura ünnep a Füvészkertben (2017. 04):







 ez a japán cseresznye (sakura)
 ez a japán cseresznye (sakura)
 ez a japán cseresznye (sakura)






Vissza a főoldalra (katalógus)

2014. február 10., hétfő

Magyarország, Budapest, a Citadella, SzG3


Folytatom Budapest nevezetességeinek bemutatását. Most a Citadellára látogatunk el. Már most mondom, ez számomra egy nagyon nemszeretem hely, talán ha kétszer voltam itt korábban. Ennek igazából egyetlen oka van, nagyon nem szerettem azt a bazári hangulatot, amit itt meg lehetett találni. Nekem úgy tűnt, hogy az egyetlen cél lebegett mindenki előtt, a turisták minél nagyobb pénzügyi lenyúlása. Itt most nem szeretnék immár sokadszor visszatérni "kedvenc" témámhoz, hogy máshol ezek hogy zajlanak, de azért egy adatot csak leírnék. Az itt található vendéglőben van 6.000 Ft-ért kapható főfogás is, ami nagyjából megfelel a TOP OF EUROPE-n (Svájc), 3500 m magasságban kapható ételek áráéval, csak ott ez kb. 10-15 %-al jelent csak magasabb árat a "lenti" árakhoz képest, itt meg ez kb. 3 szoros árat a 150 m-el lentebbiekhez képest. 
Igazából ide csak a látkép miatt érdemes feljönni, az tényleg fantasztikus. Maga a Citadella egy viszonylag ronda építmény, az a szerencse, hogy lentről nem sok látszik belőle. Az is elszomorító, hogy az egész építmény villamosenergia hálózatát egy volt szovjet laktanya szintjén építették ki, vezeték vezeték hátán, nagyon lehangoló látvány. Bent egy panoptikum (nem az én látványvilágom) és egy világháborús bunker látható. A légi fotókon látszik, hogy a Citadella belseje is nagyon sivár, szerintem nem igazán éri meg a belépő díjat kiadni érte. Ugyancsak elszomorító, hogy a fent említett étterem külső beton elemei szintén a szétesés határán vannak, kilátszanak a vasak, meg úgy összességében is nagyon ronda.
Igazából látszik az egészen, hogy nem igazán tudjuk (tudják), hogy mit is lehetne kezdeni az egésszel.
Ez már csak azért is igaz, mivel a Citadella csak 1854-1867-ig töltötte be a szerepét )Pest lakosainak sakkban tartása). 1894-ben a főváros birtokába került, ekkor elkezdték katonai jellegének megszüntetését. Több terv is körvonalazódott a további használatára, de nem igazán valósult meg egyik sem. Még 1944/45-ben volt rövid katonai szerepe, ekkor légvédelmi állásként működött. A Szabadság szobrot, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását 1947-ben állították fel. Mostanában is tele vagyunk megvalósulatlan tervekkel, pld az ide vezető siklónak már 2010 óta üzemelnie kellene (a Rácz fürdőtől indulna), vagy a Budapest szeme projekt, ez két üveggömböt tartalmazna kilátóként, ebből egyet egy ügyes szerkezet emelne magasba kb 15 percre a jobb kilátás miatt, de erről sem lehet sokat hallani, pedig ennek is működnie kellene már (erről ITT olvasható több információ, 2007-es cikk!). 
Egyébként úgy láttam, hogy az össze-vissza bazárokon úgy próbálnak segíteni, hogy egyen bódékat állítanak fel, hát nem tudom!?

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella
 a Citadella, egy a sok ronda vezetékköteg közül
 a Citadella, a Panoráma étterem
 a Citadella
 a Szabadság szobor
 a Szabadság szobor
 a Szabadság szobor
 a Szabadság szobor
 a Szabadság szobor
kilátás a Citadelláról a Duna felé
 kilátás a Citadelláról a Duna felé
kilátás a Citadelláról a budai Vár felé 

Vissza a főoldalra (katalógus)