2014. május 21., szerda

Magyarország, Budapest, a Mese múzeum, SzG3


Már az elején le kell szögezni, hogy a klasszikus értelemben ez nem egy múzeum, hanem egy interaktív játszóház. Hogy miért a múzeum név, nem tudom. Erre úgy bukkantam, hogy az Erzsébet híd felől mentek a Várbazár felé, hogy a megnyitót megnézzem és egyszer csak látom a cégérét, mely szerint itt egy Mese múzeum tanyázik.
Gondoltam, elhozom az unokámat és majd meglátjuk mi sül ki belőle. akkor is egy új impulzus. Szerencsére elhoztam a lányomat is (aki az unokám nagynénije), mivel nélküle nem sokra mentem volna. Igazából öt helyiségből áll az egész. Lehet szerepjátékokat játszani, beöltözni mondjuk királylánynak, felmászni egy stilizált fakoronába, lehet (játszásiból) valami boszorkányitalt összeállítani, stb. Szerencsére a lányom nagyon ért az ilyen foglalkoztatási dolgokhoz, így több mint két órát eltöltöttünk itt, a végén úgy kellett kizavarni őket, mert ebédelni kellett hazamenni.
Az én véleményem: 
- legjobb csoportosan ide jönni, akkor vannak csoportos foglalkozások (az unokámnál ez pont fordítva van, Ő mindent egyedül szeret csinálni).
- legalább elsősnek kell lennie a gyereknek, nálunk szerencsére az unokám igen magas értelmi szintje ezt a problémát megoldotta.
- mindenképpen kell valaki, aki bevezeti a gyerekeket a játékokba, mert szerintem a zömük nem valószínű, hogy egyből érthetőek a számukra, ezt meg a lányom oldotta meg.
Tehát, óvatosan, de igen jól is elsülhet a dolog!
A múzeum mellett van egy kis helyes sikátor, itt ki lehet jutni az Alexandriai Szent Katalin templomhoz.

Vissza a főoldalra (katalógus)







 egy "Rembrendt" kép





sikátor a Múzeum mellett

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése