2014. június 18., szerda

Magyarország, Sárbogárd, SzG3


Ez a hely tipikusan azért került be a beszámolók közé, mert "Itt voltam". Ezzel nagyjából a pozitívumokat el is mondtam. A Wikipédia szerint közép-Dunántúl legnagyobb alapterületű települése. Ebből az következik, hogy ha nem magasságával jeleskedik, akkor viszonylag lapos épületek nagy területen vannak elhelyezve. A sárváriaktól már előre is elnézést kérek, de a községről nem sok jót lehet elmondani. Az ipar gyakorlatilag megszűnt (pedig pld a Videoton korábban Sárbogárd legnagyobb ipari létesítménye volt, de megszűnt. A kisebbekről nem is beszélve). Műemlék gyakorlatilag semmi, a Wiki szerint köztéri szobra is kevés van. Viszont szerintem eléggé elrettentő az a megoldás, amit a Millenniumi emlékparkban csináltak: összehordták az összes létező emlék oszlopot, követ, kopjafát egy halomba, a létező legszélesebb stílusban (amik nem mindig a minőséget jelentik), összhatását tekintve egy borzalmas temetőnek tűnik az egész, minden koncepció nélkül (én úgy látom, hogy az volt talán a koncepció, hogy hol van még egy kis hely, akkor tegyünk oda valami ünnepi emlékhelyet, emlékezni való időpontot és eseményt meg majd csak találunk hozzá). Állítólag volt tájháza is (ezekre pedig vadászni szoktam), de az sem működik, állaga leromlott.
Nagyjából ennyi. Viszont a dégi Festetics kastély viszonylag közel van, meg állítólag van egy jó horgásztó is a környéken.

Vissza a főoldalra (katalógus)




Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése