2014. július 30., szerda

Magyarország, Keszeg, a Huszár-Purgly kastély, SzG3


Ez egy kitűnő honlap, amely szinte a valamennyi magyarországi kastélyt felsorolja, itt lehet látni, hogy mennyi, megdöbbentően sok kastély van kis hazánk területén. Az is megdöbbentő, hogy néhány felkapott kastélyon kívül szinte ismeretlen a többi (még nekem is). Ennek persze az is lehet az oka, hogy 45 után nálunk (érdekes, hogy a cseheknél nem?) szinte minden nemesi eredetű dolgot elpusztítottak, felégettek, ami meg megmaradt, pld. épületek, mindenre használtuk, csak éppen arra nem, amire a csehek. Nekik van irgalmatlan bevételük ebből, nekünk nincs. A kastélyokból lett TSZ istálló, iroda, raktár, sok helyen körház, idősek otthona, iskola, óvoda, vagy egyszerűen hagyták elrohadni. Miután apámon keresztül azért van némi fogalmam a magyar múzeumi (örökségvédelmi) dolgokról, még én sem merem megbecsülni, hogy mekkora nemzeti kincs ment - sok esetben szó szerint - füstbe. Ezek ma már pótolhatatlanok.
Na de vissza ide: amint elhagyjuk Pest megyét (mondjuk Alsópetény felé), az első falu Keszeg. A községről annyit érdemes tudni, hogy talán már a honfoglalás korában lakott volt, majd átélte a magyar falvak sorsát (tatár, török, állandó birtokos váltás, stb.). A vége felé (XVIII. század) került először a Huszár család birtokába, akik minta gazdálkodást folytattak itt, majd tőlük 1926-ban vásárolta meg vitéz Purgly Emil nyugalmazott királyi földművelésügyi miniszter (innen a kettős név). 
A kastélyt 1749-ben kezdték el építették, barokk stílusban. Neves vendégei voltak: Madách Imre és Deák Ferenc, Horthy Miklós is. Jelenleg óvoda működik benne. Azt legalább el lehet mondani, hogy a homlokzatát legalább szépen felújították és valami egyéb munkálatok is folynak (talán a kastély parkjában), mivel le van zárva építési területként. 
Ha elmegyünk mellette, azért néhány pillantást megér.

Vissza a főoldalra (katalógus)






Vissza a főoldalra (katalógus)

2014. július 29., kedd

Magyarország, Alsópetény, Cser tó (Petényi patak), SzG3


Már a kastély felé feltűnt (akkor az út jobb oldalán) egy szép tó, gondoltuk, megállunk visszafelé egy kis sétára. nagyon úgy néz ki, hogy jól döntöttünk. az első, ami szemet szúrt, az az, hogy szinte tökéletes csend és nyugalom áradt a környékből. mint kiderült, ez egy horgásztó, bár a honlapján azt írták, hogy van egy strand része is, mi ezt nem leltük, igaz nem is kerestük. A kiépítettsége nagyon jó, tiszta WC-k, zuhanyozók! állnak rendelkezésre, a tó sarkára épített kis büfé felől pazar a kilátás a tóra (a büfé egy stégre épült és körbe járható), a parton pedig egy pecsenyesütő szerűség van. Én csak egy kávét ittam, ez nagyon finom volt. Állítólag körbe lehet sétálni a tavat, mi elmentünk a tó végéig, de a nádason átvezető kitaposott ösvényre már nem mentünk rá, így nem tudjuk, hogy a patakon tényleg át lehet-e menni. A patak Petényi névre hallgat (mi másra hallgatna Alsó- és Felsőpetényben?). A tó túlsó oldala fel van parcellázva, már megjelentek az első faházak is, de úgy látom, hogy a bódésodást mindenképpen el akarják kerülni, csak bizonyos szint feletti házak építését engedélyezik. Ha a hír igaz, víz és csatorna is van itt. Visszatérve a tóhoz, a partján még kis játszótér is van, ezenkívül igen élénk a rendezvény szervezés is (ezen a hétvégén (2014. 08. 02.) paraszt lakodalom lesz, egész napos kivitelben, de vannak más rendezvények is. Tényleg érződik a községen, hogy turisztikailag ki akarnak emelkedni a középszerűségből. Ehhez persze még az is jó lenne, ha a már korábban hivatkozott Andreánszky kastély védett parkerdőjét is valahogy meg lehetne tekinteni (lehet, hogy így van, én nem tudok róla). Ha minden jól megy, akkor a mostani hétvégén is erre fogunk jönni, most már az unokámmal, és az egyéb programok mellett egy esti pikniket is beiktatunk a tó partján (remélem jó idő lesz, mert a felsőpetényi program csak ezen a napon lesz elérhető, így annak esetleges elmaradása esetében nem tudom, hogy mikor jövök erre még egyszer, mert sok egyéb látnivaló is akad a környéken. Hogy mi a program majd akkor, ha megvalósult).
Az egyetlen, ami talán nem tetszett annyira, hogy a különböző honlapokon ezt a környéket a Cserhát Kis-Svájcaként aposztrofálják, bár nagyon szép, de azért még kis Svájc sem talán. Jól hangzik ("Több mint négyszáz méteres hegyek ölelik körbe a falut"), de a 400 méternél magasabb hegyek talán nem Svájcot idézik. Persze akkor problémázhatnék a Cseh-Svájc és Szász Svájc problémakörrel kapcsolatban is, de most erről a helyről van szó.
Ettől függetlenül a környék akár egész napos programként is ajánlható!

Vissza a főoldalra (katalógus)



















Vissza a főoldalra (katalógus)

2014. július 28., hétfő

Magyarország, Alsópetény, az Gyurcsányi-Prónay kastély, SzG3


Alsópetény eddig nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, de utólag belátom, nem volt igazam. Igaz, az alábbi jelenség csak az utóbbi időkben terjedt el, miszerint a meglévő kastélyok magánkézbe kerülnek (rengeteg) és vagy magán lakként működnek (itt is van egy ilyen), vagy zömmel luxus szállodaként. Mi ezt látogattuk meg.
Először néhány szó a községről. Szlovák településnek mondható (az 1800-as években telepítették be őket) majdnem 50 % a részesedésük a lakosokból (2001). Nevezetes lakója (birtokosa) volt Werbőczy István, itt írta nevezetes törvénykönyvét, a Hármaskönyvet. 
Na akkor most a kastélyról:
A kastély 1750 körül épült, barokk stílusban. Eredetileg a Gyurcsányi család birtoka volt, majd kihalásuk után került a Prónayak tulajdonába (innen a kettős név). Jelenlegi tulajdonosa 2009-ben vette meg, rendezvényhelyszínként működik. Amikor éppen meg akartuk tekinteni a kastélyt (kívülről) valamint a kastélyparkot, kiderült, esküvői rendezvény van (e miatt volt a park feldíszítve, ami a képeken látszik), de a tulajdonos rövid úton megengedte, hogy mindent megnézhessünk, mi meg megígértük, csendben leszünk. Erről ennyit. Maga a kastélyegyüttes jelenleg három épületből áll, a kastély maga és két korábbi (talán) gazdasági épületből, valamint egy új, modern fürdőépületből. A képek tanúsága szerint igen magas színvonalon helyre állították. A belső berendezés valószínűleg nem hasonló az eredetihez (ezeket itthon 45 környékén nemes egyszerűséggel eltüntették vagy feltüzelték), a főépületben elsősorban rendezvénytermek vannak, ezek zömmel összenyithatóak. A nászutas lakosztály az egyik kisebb épületben található. A kastély hátsó frontja egy kisebb lejtő felett áll, ez ereszkedik le a tóhoz egy lépcső költeménnyel. A tavon kis sziget, híddal, ladikkal. A terület fele erdővel borított, itt is van egy kis tó. Az össz. terület úgy saccra 2 ha. 
Itt kell elgondolkozni, hogy a rengetek pusztulásra ítélt kastély esetében mi a jobb: megveszi valaki és többé kevésbé saját ízlése szerint felújítja (nem tudom, hogy ilyen esetben a műemlékvédelem mennyire szól bele?), vagy hagyjuk tovább pusztulni azokat. Mert az államnak nem igen van rá pénze, ez látszik.
Úgy látszik, hogy a falu több gazdag embert is eltartott, mert van még egy (magán) kastély itt, ez az Andreánszky kastély. Na ezt már tényleg csak kívülről lehet megnézni, az viszont látszik, hogy irgalmatlan pénzt beleöltek. Hatalmas védett parkja van, benne lófuttatóval, meg ki tudja mivel, nem igazán látszik. És a környéken elég sok ilyen kastély található.

Vissza a főoldalra (katalógus)






















az Andreánszky kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)

2014. július 23., szerda

Magyarország, a gödi Duna-part, SzG3


Gödön található a Huzella kert nevű hely, amelyről kiderült, hogy a budapesti Füvészkert filiáléja. Nemrég erre jártam és megpróbáltam bejutni. A kapu zárva volt és csak egy telefon szám volt megadva, hogy ott kell érdeklődni a látogatás után (ezt mondjuk tudtam, de a remény azért megvolt, hogy hátha éppen látogatók vannak és én is bejuthatok oda. De nem). Sajnos a telefon másik végén nem jelentkezett senki. Így úgy döntöttem, hogy lenézek a Duna-partra, ami ide kb. 100 m-re volt. Mit ne mondjak, nem bántam meg. Egy klasszikus, talán némileg a szocreál Duna-partokra hajazó részt találtam. Volt itt minden: kerékpár út, lapos part napozóknak (talán fürdőzőknek is, de strand táblát nem láttam, de ez senkit nem zavart), stégek, csónakházak, büfé (szerintem korrekt árakkal), játszótér, vízi élet, szóval minden.
El is határoztam, az egyik nap leugrunk ide az unokámmal. Mivel már jó biciklizik egyedül is, elhoztuk a kis kerékpárját, amit a bicikli úton nagyon jól ki is használt. A legjobban a vízpart tetszett neki, kagylókat és kavicsokat gyűjtött, bele tocsogott a Dunába, alig lehetett elvonszolni, amikor haza akartunk menni. Az egyetlen, ami szokás szerint Mo-re emlékeztetett az az, hogy ha a Huzella kert lejárótól (nevezzük így) tovább mentünk északra a kerékpár úton, akkor annak viacoloros kiépítettsége a kanyarban megszűnt. Aki csak a lejárótól nézi, azt hiheti hogy az megy még tovább, nem tudván, hogy kb. 5 m után megszűnik és marad a földút. Vajon ebből ki és mennyit profitált?
Egyébként a Duna-parti életkép megér egy hétvégi látogatást egy jó kis falatozással összekötve!
(egy kis kiegészítés: nem tudom, hogy mások hogyan tanítják meg a gyereküknek a kerékpározást, de nekem van egy jól bevált és egyszerű módszerem: csak azt a minimális segítséget kell megadni a gyereknek, ami szükséges, jelesül én csak mindig a nyakánál tartottam, úgy a gyerekeimet, mint az unokámat, persze csak finoman, ügyelve az egyensúlyra. Ha valakinek nincs problémája az egyensúly érzetével, néhány nap alatt csont nélkül megtanul biciklizni. Azt vettem észre, hogy ha túl sok segítséget kap (pld. botot szúrnak a kis bicikli hátuljába, vagy valami hasonló), akkor a gyerek ezt kihasználja, miszerint stabilan tartják őt és sokkal lassabban tanul meg kerekezni, mivel nem kényszerül rá, hogy pontosan egyensúlyozzon. Nekem ez bejött.

Vissza a főoldalra (katalógus)





 a kerékpár út
 a büfé



jobbra, a bozót után ér véget a burkolt út

Vissza a főoldalra (katalógus)