2014. augusztus 26., kedd

Magyarország, Mór, SzG3


Sajnos a Lamberg kastély megtekintése után már nem sok időm maradt Mór egyéb nevezetességeinek megtekintésére, de a Szent István téri park és környéke igen megtetszett (meg úgyis itt kellett átmennem a kocsihoz). A legjobb az egészben az az, hogy nem is akarják titkolni, hogy ez egy mesterséges környezet, éppen ezért egészen jól sikerült a park kialakítása. Miután patak nem folyik át a parkon, ezért (legalább is én erre következtettem) úgy alakították ki a vizes dolgokat, hogy recirkuláltatják a vizet. A legszebb a forrás megoldása, egyszerűen egy kútból ömlik a víz, nem próbáltak meg egy látszólag természetes forrást kialakítani. Maga a folyásmeder is mestersége, majd néhány kanyar után bele folyik egy kis tóba, ami egy kis szigetet vesz körül. Itt aranyhalak vannak, a szigeten pedig egy szerelmesek lakatfala található. A másik vízforrás a természetes esőkből eredő víz, ezt egy másik rendszer vezeti a tóba, ez most értelemszerűen száraz volt. Nagyon szépek a hidak. 
A park körül csoportosulnak Mór egyéb látnivalói: a Láncos kastély (most Polgármesteri hivatal, a Szent Kereszt templom, stb.)
Azt kell mondanom, hogy Mór egy nagyon kellemes benyomást tett rám. Ide nem messze van Csókakő várromja, valószínűleg e miatt talán ősszel visszatérek ide és megtekintem a most kimaradt dolgokat is.

Vissza a főoldalra (katalógus)

a Szent kereszt templom
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
 a Szent István tér
a Szent István tér

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése