2014. október 28., kedd

Magyarország, Úrkút, az Úrkúti Őskarszt Természetvédelmi Terület, SzG3

<

Már megint a miatt kell bosszankodnom, hogy ha hivatalos ügyben megyek valahová, akkor rendszerint meglehetősen rossz az időjárás és alig lehet normális fényképeket készíteni, Így volt most is, pedig igen szép helyeken voltam. Ha én választom meg az időpontot, akkor inkább kivárok egy jó időt és akkor megyek, ilyenkor a képek is sokkal szebbek.
Úrkút már régebb óta látókörömbe került, de csak most tudtam eljutni ide. Nekem mindig is kedvenc felszíni formáim voltak a karsztos sziklák. Az hogy őskarszt, ez már önmagában is egy hívó szó.
Ez a terület igen érdekes olyan formában, hogy a környéken sok a bauxit és a mangán is (persze nem tiszta, hanem érc formájában). Úrkút hazánk legnagyobb mangán kitermelő helye. A mangán is legtöbbször úgy lesz kitermelhető, hogy egy helyre koncentrálódik és akkor gazdaságosan művelhető. A karsztos mélyedésekben megült a mangánérc és azt termelték ki, zömmel kézi munkával, így ez az őskarszt forma (mély lyuk) is viszonylag épségben megmaradt. Több ilyen bánya is volt, de a legtöbbet rekultiválták, így azok legfeljebb fényképeken maradtak fent (meg a feltöltés alatt, de nem valószínű, hogy még egyszer valaki kiásná azokat). Ezt a természetvédelmi területet a Pangea Egyesület és a Mangán Kft alakította ki, bemutatva a látványos töbörsort. Ha szigorúan vesszük a dolgokat, formailag a gánti bauxit bányára hasonlít, még ha alaktanilag lényegesen különbözik is. Ott is egy összegyűlt ércet termeltek ki, csak a bauxit lencsék nagyobbak, mint a mangán "lencsék".
Úrkútra érkezve a főtérnél (Székesfehérvár felől jövet) jobbra kell fordulni, majd az első utcán ismét jobbra. Amikor ez az utca jobbra fordul (egyenesen tovább menni nem lehet, csak gyalog), na ott kell leparkolni és már ott is vagyunk a bejáratnál. Ha bementünk, balra egy kis piknik területet találunk, padokkal, tűzrakó hellyel. Itt el kell mondani, hogy az információs táblák példás mennyiségben és jó állapotban találhatóak meg, minden információ beszerezhető róluk. Maga a terület úgy néz ki, hogy középen van a mély töbörsor, ide egy fa lépcsőn kell lemenni. Ha az alján a végére értünk, ugyanezen a lépcső soron kell vissza menni. Ez után a perem mentén végig menő úton lehet megkerülni az egészet, jó rálátással a sziklákra. Teljesen mindegy, hogy melyik irányban kerüljük meg az üreget, szép mindenhonnan (főleg napsütésben). A terület viszonylag kicsi, körbe van kerítve, jól bejárható utakkal kiépítve. Miután a környék is szép, esetleg érdemes némi hosszabb gyalogtúrával összekötni az egészet (a kapunál van egy nagyobb tábla, ott van javaslat egy hosszabb tanösvényre is, több mint 20 állomással).
Megnézendő!

 A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)










új képek (2017. 11.):


















Vissza a főoldalra (katalógus)

Magyarország, Tatabánya, a Turul emlékmű és a Szelim barlang, SzG3


Tatabánya legfeljebb azok vérét pezsdíti fel, akik igen aktívan érdeklődnek a szocialista városok iránt, mivel ezek közül (ha jól tudom) ez lett a legnagyobb. 
Ha az M1-esen elrobogunk Győr irányába, a tőlünk jobbra eső sziklás dombokon feltűnik egy hatalmas madárszobor valamint egy nagy barlangnyílás a hegyoldalban. Ezek a címben szereplő helyek. Mivel a környék nagyon szép, én meg különösen szeretem a mészkő sziklákat, múltkor megnéztem ezeket. Egy fél napnál többet nem érdemes rászánni, de egy jó pihenőhely mondjuk Tata, vagy Tardos felé menet.
A régi 1-es útról viszonylag könnyű elérni, kivételesen elég jól ki van táblázva. Kb 3 km után egy parkolóba jutunk, itt le kell tenni a kocsit. A parkoló és a szobor között viszonylag nagy lapos terület található ligetesen elhelyezkedő fákkal, itt kellemes piknik helyet alakítottak ki. Már a parkolóból is jól látszik a hatalmas szobor. Itt és a szikla peremen nagyon kell vigyázni, mivel (főleg esős időben) a sziklák csúszósak, nemrég a híradókban is mutatták, hogy valaki fotózás közben leesett a sziklákról és súlyosan megsérült. Tehát csak óvatosan! 
Magáról a szoborról csak annyit, hogy állítólag Európa egyik legnagyobb madárszobra. Kevesen tudják, hogy a Millenniumi ünnepségekre 7 turul szobrot állítottak fel, ezek közül az egyik került ide. Néhány a jelenlegi határainkon kívülre került, ezeket elbontották, azt viszont nem tudtam kideríteni, hogy az itt maradókkal mi lett? 
A szobor mellől gyönyörű kilátás van, egészen a Bakonyig elláthatunk jó időben. Ha a szobortól elindulunk a parkoló felé vissza, akkor nehogy a lépcsőn kezdjünk el lemenni, mivel az a városba visz vissza, onnan elég fárasztó visszagyalogolni ide. A lépcső után nemsokkal egy széles gyalogutat találunk, amelyet esténként ki is lehet világítani!. Sajnos itt nem találtam utalást arra, hogy erre kell-e menni a Szelim barlanghoz, de szerencsére néhány helybeli turista útba tudott igazítani, hogy ez a jó út. Az út mellett a környékbeli kőzet típusokból egy kis kiállítás található. Úgy 200 m után eljutunk a barlanghoz levezető lépcsőhöz. Ha lejutottunk, egy keskeny nyíláson bejutunk a barlangba. Ritka jól védhető hely (bár a tetején több nagy nyílás található, ez jó a szellőzés miatt, de talán nem olyan jó ha éghető dolgokat dobálnak be a bent lévők kifüstölése céljából), a bejárat keskeny, a sziklafal kívülről nehezen vagy egyáltalán nem megmászható (víz nincs!).
A sziklák az általam nagyon kedvelt Dachstein mészkőből van, szerintem az egyik legszebb mészkőfajta.
Noha már a korai időszakokban is lakták (őskor), neve a török időkből származik, konkrétan Szelim szultánnal hozzák kapcsolatba. A név eredetéről több monda is más-más magyarázatot ad, akit érdekel, olvassa el az interneten.
Ha végeztünk a barlanggal, akkor ne a sétaút felé kanyarodjunk balra a tetején, hanem egy rövidebb plusz lépcsőn menjünk jobbra, akkor a sziklafal felől kerüljük meg a beszakadásokat (ezek szerencsére szakszerűen körbe vannak kerítésezve). Ekkor megint nagyon vigyázni kell, mert közel a szikla perem, viszont a kilátás fantasztikus.
Ha nem akarunk azonnal visszamenni a parkolóhoz, akkor elsétálhatunk tovább egy volt bányalift tornyához, ez oda-vissza kb 1,5-2 órát vesz igénybe. 
Jó időben igen kellemes rész program egy több megállóhelyes egynapos túránál.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Turul szobor
 a Turul szobor
 a Turul szobor
 piknik hely a Turul szobornál
 lépcső a városba
lejárat a Szelim barlanghoz
 a Szelim barlang bejárata
 a Szelim barlang
 a Szelim barlang
 a Szelim barlang
 a Szelim barlang
 a Szelim barlang
kilátás a Szelim barlangtól

Vissza a főoldalra (katalógus)

Magyarország, Nádasdladány, Nádasdy kastély, SzG3


A borult idő másik meglátogatott helye Nádasdladány, sajnos itt is csak igen szürke képeket tudtam készíteni. Meg a kastélyt is csak kívülről tudtam megnézni, mivel túl korán jutottam el ide. Viszont legalább valami jót el tudok mondani, mivel a kastélyt nagyon szépen felújították (állítólag a kiállítás is szép benne).
Nem túl régi kastély, a Nádasdyak korábbi kisebb barokk kastélyát az 1870-es években bővítették ki és alakították át Tudor stílusúvá. Volt itt minden, hatalmas angol park, Orangerie, fácánkeltető, minden, ami dukál. 
Kivételesen nem tudtam meg, hogy a II. VH-t hogyan vészelte át, a legközelebbi adat hogy 1982-ben került a Honvédelmi Minisztérium tulajdonába. 1982-1994-ig az épület üresen állt, majd 1993-ban kiemelt műemlékké nyilvánították. 
Nagyon szép a parkja is, de azért látszik, hogy nem igen gondozták. A korábbi létesítmények elpusztultak, a kis tó kiszáradt, a park - a kirakott táblák szerint - nagy szélben életveszélyes. Remélem, hogy a parkra is rá kerül a sor, ami a felújítást illeti.

Vissza a főoldalra (katalógus)










 a kastélypark
  a kastélypark
 a kastélypark

Vissza a főoldalra (katalógus)