2015. február 23., hétfő

Magyarország, Acsa/Acsaújlak, az Újlaki (Patay, Prónay) kastély, SzG3


Az elnevezéssel kapcsolatban van némi zavar, a három közül bármelyik előfordulhat, pedig viszonylag új keletű a kastély. 
- ad.1. a kastély acsai, pontosabban acsaújlaki helyű, így az első jogos.
- ad.2. Acsán van egy Prónay kastély, a magyarországi evangélikus egyház akkori egyetemes felügyelője, báró Prónay Dezső lánya, Iphigéne és férje részére építtette, tehát a Prónay név is jó lenne.
- ad.3. Az ifjú ara Patay István vármegyei főispánhoz ment hozzá és miután a férfi ágakról szokták a kastélyokat elnevezni, talán ez lenne a legjogosabb név. Döntse el mindenki, melyik a jobb.
Amúgy nem olyan egyszerű bejutni ide, miután szigorúan be van zárva és csak vezetéssel lehet megtekinteni. Ide is kétszer kellett eljönni, hogy egyszer lássuk. Először decemberben voltunk itt, akkor éppen zártkörű rendezvény miatt zárva volt (bár annak semmi nyomát nem láttuk, de tételezzük fel, nem a téli szünetet akarták megtartani így, hanem tényleg rendezvény volt). Másodszor most februárban. A kapun egy kis fecni volt kitéve, hogy hogy lehet meglátogatni a kastélyt. Szerencsére nem tartották be a kiírás szövegét, mely szerint óránként van vezetés, hanem becsöngettünk és az őr kijött, majd jegyváltás után (1000.- Ft/fő) akkurátusan megmutatta a kastélyt. Bent nem lehetett fényképezni, ezt a részt az őr sem értette teljesen, mivel az internet tele van belső képekkel. A belső részek eléggé érdekes stílusban vannak felújítva, állítólag előkerestek egy csomó régi képet és az alapján próbálták helyreállítani az egész belső részt díszítését. Eléggé érdekes végeredmény született, akár még tetszhet is, úgy végeredményként kellene látni. Ugyanis a kastély még nincs készen. Az, hogy mi lesz belőle, nem igazán látszik, mivel jelenleg nyaranta kreatív táborokat tartanak itt (szállás a parkban, bungalóban), tartanak itt rendezvényeket (rendezvénysátor a parkban, WC az épületben), van török fürdő (a szárny épületben), udvari medence (eléggé nyitott területen, nem biztos, hogy a vendégek ennek örülnek), építészetileg kész vendégszobák szállodához a 2. emeleten (de berendezések nélkül). Mindez eléggé szép UNIÓ-s pénzekből. Cui prodest? (Kinek az érdeke?), vagyis kié a kastély? Erről semmit nem lehetett megtudni. Reméljük az eléggé vontatott hasznosításból valami jó jön ki. Azt viszont jó tudni, hogy az acsai Prónay kastély rajta van azon a hatos listán, amely hat Pest megyei kastély felújítását helyezte kilátásba, mégpedig záros határidőn belül (2016-17?). Erre a környékre rá is fér nagyon, mivel turisztikailag eléggé a periférián van. Az acsai kastélyról majd ott!
Visszatérve a kastélyra, 1907 és 0910 között épült. A csővári várnál már említettem, hogy onnan is sok követ áthordtak ide, ez szemmel láthatóan abban nyilvánul meg, hogy ablak és kapu kőkeretek kerültek a kastélyba beépítésre. 45 után államosították, 1986-ban kastélyszállóként megnyitották. A rendszerváltás után magántulajdonba került.

A Sinkár horgásztó, valamint a Barina horgásztó Acsa felől elérhető, ha Vác felé megyünk, Csővár előtt és után.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
 az Újlaki (Patay) kastély
az Újlaki (Patay) kastély

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése